DAL
2006.08.11. 18:15
Domanits András László honlapja
1978. április 2-án született Budapesten. Édesapja, Domanits László (1942-1987) gépészmérnök volt, a költő kilenc éves korában elhunyt. Édesanyja, Kedves Edit a pénzügyben dolgozott, a Szent István Egyetem pénzügyi csoportvezetőjeként ment nyugdíjba. DAL nővére, Katalin matematikatanár, és igazgatóhelyettes egy általános iskolában.
Tanulmányait a budatétényi Rózsakerti (1984-1990), majd a budafoki Kossuth Lajos Angol Tagozatos Általános Iskolában (1990-1992) kezdte el. Itt írta első verseit. Ezután a IX-dik kerületi Szily Kálmán Műszaki Technikumba (1992-1997) járt, ahol 1996-ban érettségizett, egy évvel később épületgépész-technikusi bizonyítványt szerezett. Utána a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának környezettechnika szakán (1997-2003) tanult.
2000-2004 között - kezdetben az iskolával párhuzamosan - dolgozott a budaörsi IKEA Lakberendezési Áruházban.
2001-ben jelentek meg nyomtatásban először versei egy, az Alterra Kiadó által szerkesztett Millenniumi Antológiában. A Kiadó antológiáiban azóta is rendszeresen publikál.
2002-ben elnyerte az Accordia Kiadó szépirodalmi Nívódíját. Ez a díj lehetőséget adott számára arra, hogy önálló kötetet jelentessen meg.
2003-ban az Accordia Kiadónál megjelent az első önálló verseskötete, Vésett szavak címmel.
2004 óta az InfoRádióban újságíróként tevékenykedik.
2005 óta a Grafológia című szaklap szerkesztőbizottsági tagja. A Szeglet Irodalmi Kör egyik alapítója és vezetője, majd első elnöke.
Bővebben:
Versei, írásai, médiaszereplései a honlapján
http://www.domanits.ini.hu/
|